Csontváry elhivatása után maga a principálisa, a „jólelkű idősebb ember” hozatott neki másolnivaló mintafüzeteket, úgynevezett Hermes-féle füzeteket. Tudott tehát a fiatalember terveiről, és szívén viselte sorsát. Az októberi sorsdöntő nap után Csontváry első nagy útja Rómába vezetett 1881 tavaszán. Önéletrajzában rendkívül részletesen írja le római költségeit, szállását, napi étkezését. Mindebből az derül ki, hogy ő, aki a kereskedelemben is gyakorlatot szerzett, nagyon ügyesen és pontosan szervezte meg római tartózkodását: „Az első napi délelőtti élményem után kiléptem az utcára lakás után nézni, mert a Hotel Veneciában napi három lírát kellett fizetni s én ezt a közelben levő Piazza St. Aggatan úgy oldottam meg, hogy öt líráért egész hónapra való lakást konyhával és fürdőhasználattal szereztem, ennél többet nem is vártam a Jó Istentől, mert a házban volt még egy bolt is, ahol egy soldóért egy nagy cipót kaptam, mely 30 dekának megfelelt, egy soldóért a legnagyobb fürt szöllőt választhattam, és egy soldóért egy tenyérnagyságú kecskesajtot kaphattam, s ha még ez sem volt elég, akkor egy soldóért rántott halat vettem frissen készítve, ez azután az étlapot teljesen kiegészitette. Került tehát havonta az első római tartózkodásom 1881-ben nyolc koronába a mi pénzünk szerint, mert az akkori olasz pénzen 30% aggio is volt, így hát az én 56 forintom 150 lírára gyarapodott. Az útiköltségem nem egészen negyven lírát fogyasztott, maradt tehát Rómában száztíz lírám, amiből havonta csak tizenöt lírát kellett költenem. A műkincsekhez a követségünk útján szabadjegyet kaptam.”

Római utazásának egész pontos célja az volt, hogy megismerje azt a Raffaellót, akit az elhivatása szerint túl kell szárnyalnia. Okkal tehetjük föl a kérdést, hogy vajon miért pont Raffaello vált Csontváry számára a meghaladni vágyott példaképpé? Pontosabban, ismerve az elhivatás pontos körülményeit, az iglói principális miért éppen Raffaello nevét mondta ki a „rendkívül komoly hangsúlyozással” lekiabált szavaiban? Raffaello a reneszánsz nagy művésztriászának Leonardo és Michelangelo mellett a harmadik tagja, szinte halála óta kultikus tiszteletnek örvendhetett. Nem kellett különösebb műveltség ahhoz, hogy egy kicsit is tanult ember, például egy patikus, ismerje, vagy legalábbis a nevét, s egy-két híresebb munkájának a reprodukcióját. „Raffaello megingathatatlan tekintélye Csontváry számára elsősorban nem művészettörténeti ismeretekből, hanem a közvélekedésből, a közhitből eredt. Rögtön hozzátehetjük, hogy az égi hang értékítéletével szó szerint megegyezett a közvélemény értékítélete is: annak a kisvárosi miliőnek a véleménye volt ez, amelyből Csontváry származott” – írta Sinkó Katalin egy tanulmányában, amelyben részletesen fölfejtette a 19. századi Raffaello-kultusz forrásait, illetve azok magyarországi hatását.

„E bevezetés után elindultam a Vatikánba, a műkincsek birodalmába, széjjeltekinteni, a reám várakozó munkát kibetűzni. A szobroknál kezdtem, ahol nem bírtam felmelegedni, nem a hűvös, zárt levegő okozta hideg miatt, hanem keveseltem a munkákban az életenergiát, mert arról, hogy művészi energia is létezik, akkor még nem tudtam semmit sem: de mert a természetet nagyon jól ismertem s az életet tisztán éreztem, tehát a munkákban elsősorban ezt kerestem.

Átmentem a Raffael Loggiáiba, ott sem borultam lázba. Megnéztem a nagy csata falfestményét és a többit mind együttvéve, de élő természetet nem találtam. Ezzel a tudattal már az első látogatásnál felülemelkedtem az egész Vatikánon, csupán azt irigyeltem a mesterektől, hogy ők sokat és szépet is alkottak; de az isteni természetet hűségesen nem szolgálták – idegen szellemnek voltak hirdetői és ez nem volt az Igazi Isteni.

A sorsommal tehát kibékültem, mert most már elméletileg is tudtam miről van szó, miért kell nekem nagyobbnak lennem Raffaelnél. E perctől fogva lelohadt bennem a bizonytalanság utolsó fokozata, olyan voltam, mint egy nagy hadvezér, aki csatát nyert, s csak másnap vonul ki széjjeltekinteni, a nagy zsákmány eredményéről meggyőződni. Magam is úgy jöttem-mentem a Vatikánban s a zsákmányra nézve tanakodtam egymagamban.

Hol és hogyan kezdjem el? Rómában csupán az időre történt megállapodás, mely húsz évre tervezve volt.”

Az önéletrajz fenti passzusaiban két fontos mozzanatra érdemes felhívni a figyelmet. Az egyik az „élő természet” hangsúlyozása – erre később még visszatérünk –, a másik pedig a húsz évre tervezett „megállapodás”. Bizonyos, hogy ez a húsz esztendő Csontváry tervei szerint a művészi pályára való felkészülésre volt szánva. Mindez azt jelentette, hogy ő maga körülbelül ötvenéves korára tervezte az első nagy alkotásainak létrehozását. Kész művészként kívánt a világ elé lépni, s megható az az optimizmus, ahogyan a jövő elé nézett.

Az 1880-as évek a nagy művészi feladatra való anyagi felkészülés esztendei voltak. 1882 tavaszán Csontváry Eszékről sietett Budapestre, hogy Munkácsy alkotását, a Krisztus Pilátus előtt című hatalmas képet megtekintse, majd ezek után Munkácsyt is szerette volna meglátogatni Párizsban. Párizsba ugyan eljutott, de Munkácsyval nem volt alkalma találkozni. Ekkoriban jutott tudomására az a lehetőség, hogy belügyminiszteri engedéllyel gyógyszertárat nyithatna. Ez felvillanyozta: „Oly eseményesen hatott ez reám, hogy teljesen tisztában állott előttem az anyagi helyzetem megalapozása. Ezzel elesett Munkácsyval való értekezésem szándéka, elesett minden közvetítésnek a játéka, mert saját lábaimon haladhattam tova. Visszatértem Budapestre s onnan Szentesre kerültem, ahol megtudtam azt, hogy Gács alkalmas hely egy gyógyszertár felállítására, s amikor erről személyesen is meggyőződtem, a jogosítványt 1884. október 15-én meg is szereztem. Egy cimbalmom volt, melynek értékesítéséből indultam Gácsra, a szükséges kézi gyógyszereket pedig táviratilag rendeltem meg; addig, míg az állványok, felszerelések elkészültek, már a kiadásokat a napi bevételek fedezték, úgyhogy a gyógyszertár még az évben a forgalomnak átadható volt. Tíz évi szorgalmas idő után az összes kiadások fedezve, ház és kert állott rendelkezésemre és a gyógyszertár bérlete. A gyógyszertárt 1894-ben bérbe adtam, és Stetka Gyula barátom tanácsára Münchenbe utaztam.”

Az 1884. októberi engedélyezés után a Vörös Kereszthez címzett gácsi gyógyszertár már december 10-én megnyílt, ahogyan arról a Nógrádi Lapok és a Honti Híradó című helyi lap beszámolt. Csontváry gácsi évei alatt aktívan kivette részét a helyi közéletből, de alkoholmérés miatt peres ügyei is voltak a terület birtokosával, gróf Forgách Antalnéval.