Posted by on 2016. május 5.

Csontváry utazásainak két nagy célja volt: a tanulmányok és a motívumkeresés. Tanulmányait Münchenben, Karslruhéban, Düsseldorfban és Párizsban folytatta. Motívumkereső útjai pedig tulajdonképpen kizárólag délre, a Mediterráneum és a Balkán területeire irányultak.

A dél volt az általa túlszárnyalni kívánt Raffaello szülőföldje is, és az 1880-as látomása utáni első útja is délre, Rómába vezetett. Csontváry legfontosabb alkotásai, néhány kivételtől eltekintve is mind déli tájakon készültek. Úgy tűnik, hogy a napút-festészet egyik tartalma is maga a motívum volt, pontosabban a déli vidékeken megtalált helyek és témák. A „világ legnagyobb plein-air motívumát” is Baalbekben találta meg. A dalmáciai Trauban (ma: Trogir, Horvátország) napút-motívumokban válogathatott, s „a sokat keresett napút színeinek világító fokozatára” is Kairóban talált rá. A dél volt Csontváry festészetének az egyik Szent helye, mert a sorsát meghatározó 1880-as elhívatás is ide parancsolta.

Madonna-festő, 1898

olaj, vászon, 38,5 x 29 cm
MNG, Budapest, ltsz.: 6586

Madonna-festő

Sinkó Katalin huszonöt évvel ezelőtti tanulmánya nagyon szépen fejtette ki, hogy a Festőlegény címen ismert képen egy nagyon közismert Raffaello-legenda illusztrálásáról van szó. Csontvárynak ismernie kellett a festőművész, Friedrich Rehberg festőművész 1824-ben Münchenben megjelent Raffaello-könyvét. Ennek egyik történetét az 1850–1860-as évek magyar sajtójában több helyen is felidézték: nevezetesen azt, hogy Raffaello gyermekkorában a szülőháza udvari falára egy Madonna-képet festett. Nemcsak a falra festegető fiút ábrázoló jelenet ismerős tehát, hanem az is, hogy Csontváry képének Madonnájában egyértelműen Raffaello Sixtus-Madonnáját ismerhetjük fel.

Kosztka Tivadar ezen a képén művészi eszményét, Raffaellót festette meg abban a gyermeki, még a tanulmányai előtti állapotában, amilyenben akkoriban önmagát is láthatta. Feltételezhető, hogy a pontosan megegyező méretű Ódon boltozat című kép a Madonna-festő párdarabja lehet.


Ódon boltozat, 1897-1898 körül

olaj, vászon, 38,5 x 29 cm
MNG, Budapest, ltsz.: 6587

Ódon boltozat

A Madonna-festő és az Ódon boltozat megegyező méretei alapján jó okunk van feltételezni, hogy a két kép összetartozik. Sőt, nagyon valószínű, hogy mindkettőn ugyanazt a kétoldalról átjárható kis barlangocskát látjuk. A hasonlóképpen mohos, zöldes lépcsőket és az egyformán aszimmetrikus boltíveket látva nem nehéz elképzelnünk, hogy éppen ezen boltozat alatt található az a kis falszakasz, ahol a festőlegény a Madonna képét festi. A boltozat felső ívében nehezen azonosítható formák leginkább egy falba szorult, ördögarcú szörnyre emlékeztetnek. A kép sötét földes, okkeres színei, a mindenütt fel-feltűnő formátlan fekete foltok amúgy is sötét és rossz hangulatú üreget sejtetnek. A festőlegény mindezzel szemben a fény áldásait évezi, és a gonosz alakokkal ellentétben a falra festett Szent Szűz oltalma alatt áll.

Nem kizárható, hogy Csontváry ezen a fura képpáron a fény és a sötétség ellentétes tartalmait is igyekezett megjeleníteni. A két kép minden bizonnyal az első, 1897–1898-as nápolyi út alkalmával készülhetett.


Olasz város, 1902 körül

olaj, vászon, 46 x 55
MNG, Budapest, ltsz.: 94.2

Olasz város

A taorminai görög színház romjai, (Kis Taormina), 1902 körül

olaj, vászon, 71 x 99 cm
MNG, Budapest, ltsz.: 6718

A taorminai görög színház romjai

A szicíliai Taormina városa a 19. század elejétől fogva a festők és művészek egyik kedvelt zarándokhelye volt. A város festői részletei és főként a hatalmas, 50 x 120 méteres területet elfoglaló görög színháznak a romjai rengeteg festőt megihlettek. Csontváry korában az Európa-szerte közismertté vált Taormina-imázs elsősorban Otto Geleng német festő (1843–1939) képein alapult. Geleng, külföldi létére – egyedülálló módon – 1872 és 1882 között a város polgármestere is volt. Csontváry többször is megfordult Taorminában. Az Olasz város címen ismert, befejezetlen kompozíciója is egy taorminai részletet, a Piazza San Agostinón álló régi Óratornyot ábrázolja. Az igazi festői kihívást azonban a görög színház megfestése jelentette. Csontváry többször is nekifogott a feladatnak, sőt a kép egy kétméteres változatát meg is semmisítette, mert nem találta elég meggyőzőnek és a nagy motívumhoz méltó erejűnek. A témával való birkózását önéletrajzában is részletesen kifejtette: „Egyenesen Siciliába utaztam, ahol Syracusa, Gyrgenti, Palermo, Messina, Catania, Caltanisetta, Francaville, s St. Giovanni megtekintésével Taorminában állapodtam meg. De mert a taorminai  görög színház az Etnával rendkívül nagy távlatot követelt, nagyobbat a tátrai vízesésnél, hosszabb tanulmányozás miatt évi lakást béreltem ki, de kisebb részletek megfestése után, – a nagy motívumhoz hozzá nem nyúlhattam, nyáron visszakívánkoztam a Tátrába, a nagy tarpataki völgynek újbóli tanulmányozására.” A színházat ábrázoló kis kép minden bizonnyal ezen első taorminai utazás alkalmával készült, nem 1904-ben, ahogy az eddigi szakirodalomból ismert, hanem 1902 körül. Ezt a korábbi datálást erősíti meg a festmény nyersebb színvilága is.


Délelőtti kis plein-air Trauban, 1900

olaj, vászon, 25 x 48 cm
MNG, Budapest, ltsz.: FK 3888

Délelőtti kis plein air Trauban

Csontváry az 1899–1900-as évek folyamán többször is megfordult a dalmáciai Trauban (ma: Trogir, Horvátország). Saját maga által összeállított kiállításai katalógusaiban öt darab traui képet sorol föl. Hogy mennyire fontosnak tartotta ezeket a munkáit, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az ötből négy festményt valamennyi kiállításán bemutatott. A traui képek egy olyan sorozatot alkotnak, amelynek darabjai többféle nézőpontból – a tenger felől, a szemközti szigetről, a fő térről stb. –  mutatják ezt a festői városkát. A képek már címeikben is jelzik, hogy délelőtti, délutáni, alkonyati vagy éjszakai időszakban készültek, s ez megint csak a képek belső tartalmi egységét erősíti. A sorozat legkorábbi napszakban készült képe a Délelőtti kis plein-air Trauban. Csontváry a várossal szemközti szigetről, kelet felől festi meg a várost, az előtérben pedig tőle szokatlan módon egy mosónők színes csoportját ábrázoló zsánerjelenettel teszi mozgalmassá a kompozíciót. Önéletrajzában annyit jegyez föl traui tartózkodásáról, hogy „tavasszal Spalato, Salome s Trau vidékére rándultam, ahol a napút-motívumokban válogathattam…”. A traui képek alapján úgy tűnik, hogy a napút fogalma Csontvárynál a különböző napszakok megjelenítésének igényét jelölheti.


Tengerparti város, 1902 körül

olaj, vászon, 43,5 x 114 cm
MNG, Budapest, ltsz.: 86.1. T

Tengerparti város

Csontváry önéletrajzában mindenféle évszámok nélkül torlódnak egymásra utazásának helyszínei: városok, országok, országrészek; sokszor ellentmondva a képek alapján ismert kronológiának is. Önéletrajzának az a mondata, hogy „…Egyenesen Siciliába utaztam, ahol Syracusa, Gyrgenti, Palermo, Messina, Catania, Caltanisetta, Francaville, a St. Giovanni megtekintésével Taorminában állapodtam meg”, legnagyobb valószínűséggel az 1902-es évre vonatkozik. A Tengerparti város címen ismert képe a messinai szorosban a Szicíliával átellenben fekvő Scylla városát ábrázolja. Az ókori hajósok szerint ennek a szűk szorosnak a két oldalán, vagyis a félszigeti, illetve a szicíliai oldalán lakott Szkülla és Karübdisz, a két tengeri szörny, a hajósok réme. Csontváryt valószínűleg a legendától függetlenül is megragadta a táj szépsége, de érdekes módon ezt a képét soha nem állította ki. Pedig a festmény az egyik első példája Csontváry panorámaszerűen, keskeny, körülbelül 1:2,5 arányú, fekvő formátumban felfogott tájkompozícióinak. Csontváry 1901 után hagyott fel a dinamikus tájkompozíciókkal, s fordult figyelme az ünnepélyesebb, színpadiasabb tájfelfogás felé. A kép ilyen szempontból is szépen illeszkedik az 1902 körüli évek stílusfordulatot jelentő munkáinak sorába.


Castellammare di Stabia, 1902

olaj, vászon, 107 x 122,5 cm
JPM, Pécs, ltsz.: 69.162

Castellammare di Stabia

„Kirándulásokat tettem minden irányban, s kerestem a szépet, gyönyörködtem a nagyarányú távlatok mérhetetlenségében. Innen ősszel egyenesen Nápoly vidékén Castellammare di Stabiába rándultam, ahol a telet festői tanulmányokkal töltöttem el.” – Csontváry ennyit ír castellammarei élményeiről, ami nem túl sok annak fényében, hogy a városról négy képet is festett, s ezeken kívül egy pazar alkonyati tájképet is a Nápolyi-öbölről. Ezen a környéken készült az Öreg halász című képe is.

Castellammare di Stabia Nápolytól mintegy 30 kilométerre délre fekszik, az egykori Pompeji közvetlen szomszédságában. A város képének meghatározó eleme a mintegy húsz kilométerre lévő Vezúv és a láthatárt délről lezáró Monte Faito masszív tömbje. Csontváry a Vezúv felé, északi irányba pillantva festette meg a városka látványos tengerparti sétányát. Az egész képre egy sajátos örvénylő komponálás jellemző. A partot nyaldosó fehér hullámtaréjokat a vitorlák formája ismétli meg, a part felé elsötétedő víztükör íve pedig a sétány támfalának sötétkék sávjában folytatódik. Az előtér mélykék víztömege szinte pontosan megismétli a Vezúv sötét tömegének a formáját. Mint a sötét hullámokból a vitorlák, úgy száll föl a füst a vulkán kráteréből. Mintha a tenger is ugyanannak a fortyogó, a pusztító energiákat magába foglaló őserőnek lenne a képe, mint a háttérben magasodó vulkán. Ég és föld, tűz és víz megbonthatatlan, egymásra rímelő formák egységében jelenik meg, miközben a város világos házai, a fényben fürdő sétány mintha egy másik világ része lenne.

Csontváry a tengeren ringatózó bárkák egyikének orrára egy 1902-es évszámot is festett, ami rendkívül szokatlan a képeit soha nem szignáló, nem datáló művésztől.


Halászat Castellammaréban, 1901

olaj, vászon, 55 x 95 cm
JPM, Pécs, ltsz.: 93.1

Halászat Castellammaréban

Csontváry az önéletírása szerint az 1901–1902-es telet Nápoly vidékén töltötte, a képek tanúsága szerint elsősorban Castellammare di Stabiában. Bár több képet is festett itt, a saját kiállításain nem mutatta be mindegyiket. A Halászat Castellammaréban azonban a maga által rendezett párizsi (1907) és budapesti (1908-ban és 1910-ben) kiállításokon is szerepelt. A festmény méretében és kompozíciójában is rendkívül hasonló a Világító éj Castellammaréban címen ismert munkájához. Mindkét kép az esti, éjszakai várost mutatja, dél felé pillantva, a háttérben a Monte Faito komoran sötétlő hegyével. A magántulajdonban lévő képen már a kelet felől felderengő hajnali fények világítják meg az égboltot, a kiállításunkon szereplő kompozíción azonban pontosan érzékelhető, hogy Csontváry röviddel napnyugta után rögzítette a látványt. Nyugat felé pillantva még vörösen izzik az égbolt, a házak fölött viszont már az éjszaka sötétje színezi az égboltot. Akárcsak a traui képeken, itt is ugyanazzal a problémával találkozunk, vagyis a különböző napszakok sajátos fényhatásainak visszaadásával. Az esti és az éjszakai város képeit szépen egészíti ki a Castellammare di Stabia című kép szemmel láthatóan hajnali kompozíciója a halovány zöldes fényben derengő keleti égbolttal.


Mandulavirágzás, 1902 körül

olaj,vászon, 43 x 51,5 cm
HOM, Miskolc, ltsz.: P 77.64

Mandulavirágzás

Mandulavirágzás Taorminában, 1902

olaj, vászon, 79,5 x 98 cm
JPM, Pécs, ltsz.: 83.115

Mandulavirágzás Taorminában

Csontváry az 1900-as évek elején két-három alkalommal is ellátogatott Taorminába. Amint önéletírásából tudjuk, számára az igazi festői problémát a görög színház és a mögötte feltáruló lenyűgöző panoráma megfestése jelentette, de természetesen a színházon kívül is talált festői motívumokat. Nyolc Taorminában festett képe közül csupán kettő ábrázolja a színházat, a többi hat a várost és a környező tájat. A szikárabb, inkább a táj elvont szerkezetét, a természeti motívumok rafinált alakzatokká rendezett kompozícióját mutató festmény, a Mandulavirágzás, Csontváry egykori lakóhelyén, Gácson maradt, s csak jóval a művész halála után került Magyarországra. A jóval színesebb, szinte vakítóan színpompás másik, virágzó mandulafákat ábrázoló képet viszont Csontváry párizsi és budapesti kiállításain is bemutatta. A szinte testközeli előtérből hirtelen „hátralendülő” motívumok sajátos kompozíciója miatt a kép pontosan illeszkedik a festő 1901–1902 körüli képeinek sorába, drámai színvilága azonban már a késői nagy képek stílusát vetíti előre. Ha az életmű ismert kronológiájában bízni lehet, ez a kép Csontváry első nagy napnyugta-kompozíciója. A szivárvány minden színében izzó alkonyati táj, a vöröses-narancsos, szinte lángoló naplemente és emellett a smaragd- és türkizszínekben játszó égbolt, a színskála minden árnyalatát felvonultató totális színkompozíció már a nagy motívumokat, nagy témákat és nagyméretű vásznakat festő Csontváryt előlegezi meg. A térkompozíció még a régi, a színek lenyűgöző erejű és teljességű alkalmazása azonban már a saját, új útját megtaláló művészt mutatja.


Az Olajfák hegye Jeruzsálemben, 1905

olaj, vászon, 118 x 115 cm
JPM, Pécs, ltsz.: 84.331

Az Olajfák hegye Jeruzsálemben

Csontváry 1903 decemberében érkezett Jeruzsálembe azzal a céllal, hogy a karácsony éjszakáját a közeli Betlehemben töltse el. Jeruzsálemben festette meg egyik legnagyobb figurális kompozícióját, a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben címen kiállított, 67 emberalakot felvonultató képet. 1908-as kiállítási katalógusában a nagy képet 1904-es, míg a két jeruzsálemi tájképét 1905-ös dátummal szerepeltette.  Szentföldi utazásainak legnagyobb szabású alkotása azonban  a Mária kútja Názáretben című műve, amit 1908-ban fejezett be. 1903-as és 1904-es két jeruzsálemi tartózkodása között megfordult a Tátrában, Athénban és Taorminában is.

Itt kiállított tájképe a címével ellentétben tulajdonképpen alig-alig engedni láttatni az Olajfák hegyét, Krisztus mennybemenetelének helyszínét. A mű sokkal inkább geometrikus elemekből – az épületek tömegeit megjelenítő kockákból, hasábokokból – építkező, szinte absztrakt hatású kompozíció. Ezt a szigorú geometriát érzékelteti a négyzetes képformátummal is. Az ember által érzékelt látvány sémája fekvő téglalapnak felel meg leginkább. Minden képforma, amely eltér az optimálisnak tekinthető téglalap formától, már bizonyos értelemben több, mint a látvány egyszerű rögzítésének kerete. Szimbolikus konstrukció. A négyzetes képforma a formai tökéletességnek, a részletek egyensúlyának és harmóniájának szimbolikus kerete. Csontváry életművében számos négyzetes formájú képpel találkozunk, s ebben a formátumban készültek el az emblematikus cédruskompozíciók is.


Magányos cédrus, 1907

olaj, vászon, 197 x 251 cm
MNG, Budapest, ltsz.: 2005.6

Magányos cédrus

Csontváry cédrusképei – a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz LIbanonban – sok szempontból az életmű legfontosabb darabjai. Csontváry írásaiban többször is hivatkozik a cédrusokra: a termőképességüket negyven-ötven éves korukra elérő, majd több ezer évig elélő, a zord éghajlati viszonyokat is jól tűrő cédrusok rendkívüli tulajdonságaiban saját életére is vonatkoztatható mintát látott. Büszke volt 88 évet megért apjára, aki 65 éves korában végezte el az orvosi egyetemet, s önmagának is tizenöt évet adott, hogy a festői pályára felkészüljön. Első képei, mint a termőre fordult cédrusmag, negyvenéves kora körül születtek meg. Nem véletlen, hogy a két hasonló formájú és méretű cédruskompozícióban a populáris és a művészettörténeti képértelmezés is rejtett önarcképeket látott. Csontváry volt az egek magasságába emelkedő, az égiekkel társalkodó szent cédrus, és ő volt a magányos, tépett, az idők viharainak kitett pusztuló teremtmény is.

Ugyanakkor a a festő korában meglehetősen népszerű, az ezeréves cédrusokhoz kapcsolódó hagyomány szerint a cédrusok az ősmagyar mitológiában is kitüntetett szerepet játszottak. „Ősi múltunk a világfejlesztő urunk energiájához való kapcsolódást tárja elénk a hatezer éves cédrusfákkal, melyek még ma is azt hirdetik, hogy itt pihent Attila hunjainkkal…” – írta Csontváry. Bizonyos, hogy témaválasztásában így egy sajátos – és tőle egyáltalán nem idegen – nemzeti program is megfogalmazódott.

A magányos cédrus azonban roncsolt, pusztulásnak kitett lényként jelenik meg Csontváry képén. Ebben a felfogásban a kép a modern civilizáció kritikája is. Olyan világban élünk, amely nem tiszteli többé a szent dolgokat és hagyományokat. A romló cédrusfa képe a pusztuló civilizáció jelképeként is értelmezhető.

Csontváry a festményt eredetileg Egy cédrusfa a Libanonból címen állította ki, sőt az 1910-es Berlinbe tervezett kiállításához egészen részletes címmel látta el: Ceder im Libanon mit dem 1800 m tief liegenden Mittelländischen Meere bei Tripoli. Bei Sonnenuntergang –  azaz Egy cédrusfa Libanonban Tripolinál, az 1800 méter mélyen fekvő Földközi-tengerrel. Alkonyatkor. Akárhogyan értelmezzük is a képet, Csontváry számára mégis a helyszín és a fényviszonyok jelölik ki az értelmezés kereteit. A különös személyes szimbolikával telített cím, a „Magányos cédrus” Csontváry első monográfusának, Lehel Ferencnek a kreációja, ami a művész halála után, 1922-ben fogalmazódott csak meg.

 


 

Posted in: Képelemzések