Nem olyan régen Romváry Ferenccel, a Csontváry-kutatók doyenjével beszéltem telefonon. Kérdésére, hogy mire készülök, lelkesen válaszoltam, hogy a csíkszeredai Csontváry-kiállításra. „Minek kell a Csontváryt elrángatni Erdélybe?” – kérdezte visszafogott indulattal, de mégis beletörődő bölcsességgel. Hirtelen csak közhelyekkel tudtam neki válaszolni, olyasmikkel, hogy Erdélyben még nem volt Csontváry-kiállítás, szeretnénk, ha az ottaniak is találkoznának ezzel a művészettel, s végül a megfellebbezhetetlen, klasszikus ál-érv: már évek óta meg van ígérve, vagyis meg kell csinálni. Túl is léptünk ezen a kérdésen hamar, de a kérdés azért ott motoszkál bennem azóta is: mi köze van Csontvárynak Erdélyhez?

A kérdés amilyen bonyolultnak tűnik, olyan egyszerű. Bonyolultnak tűnik, mert Csontváry soha nem járt Erdélyben. Pedig világkörüli utakat tervezett, a magyarság nyomait kereste mindenütt,  s olyasmiket írt, hogy: „Az isteni gondviselés rendeletéből a fejlődés Magyarországból indult ki, azután Dalmácia, Bosznia-Hercegovina, Svájc, Szicília, Egyiptom, Palesztina és Szíriában folytatódott és a hatezer éves cédrusnál állapodott meg. A festői motívumok a fent nevezett országokból kerültek ki, amelyek közül háromnak történelmi jelentősége van”. Ha ilyen érzékenyen, ilyen nagy távlatban szemlélte népünk történetét és sorsát, hogyan nem tudta észrevenni Erdélyt? Azt az Erdélyt, amely már legalább az 1880-as évektől, Kalotaszeg és az erdélyi népművészet „felfedezésétől” kezdve új művészeti inspirációkat jelentett, s a 20. század elején már valósággal a megújulásra váró magyar művészet egyik szent helyének számított. Valóban nincs rá magyarázat. Ha azonban azt nézzük, hogy hosszú utazásai során mennyi olyan jelentős várost és országot érintett, melyekről még egy ceruzaskiccet sem készített, akkor semmi feltűnő nincsen abban, hogy Erdély is kimaradt. Végül is arra sincs nagyon magyarázat, hogy Magyarországból miért csupán és miért pont a Tátra, Gács, Selmecbánya, Szigetvár, a Hortobágy és Budapest (az éjjeli Keleti pályaudvar képével) vált elég érdekessé arra, hogy egy-egy festmény erejéig emléket állítson nekik.

Tehát akkor mi köze van Csontvárynak Erdélyhez? Az egyszerű válasz csak az, hogy pontosan annyi, mint minden magyar művésznek. Nem kellenek ahhoz az országhoz, a régióhoz kapcsolódó életrajzi momentumok, hogy valakinek a művészetét Erdélyben is bemutassuk. Csontvárynak mindenkihez köze van, akit érdekel, aki látni akarja, aki a sajátjának érzi és aki meg akarja érteni. Egészen biztos vagyok benne, hogy Csontváry erdélyi bemutatásának van akkora jelentősége, mintha valahol Nyugat-Európában próbálnánk kiállítani olyan közönség előtt, amely talán még a nevét sem tudja kimondani.