Posted by on 2016. május 5.

„A látóképességünk e földön csak a napkeltére  s lementére van berendezve, ahol az ultra viola színektől már csodálattal vagyunk eltelve, más világrészekben más színekkel találkozunk, más gyönyörűségeket élvezünk.”

Csontváry mindig nagyon fontosnak tartotta, hogy képeinek helyszínét és elkészülésük idejét pontosan megnevezze. A délelőtti, délutáni, esti, éjszakai s egyéb jelölések mellett gyakran találkozunk a mesterséges fényforrások megnevezésével is. Tájképein belül különösen jelentős csoportot képeznek az alkonyati, éjszakai képek. Ezek azok a művek, amelyeken egyrészt a természet legszíngazdagabb jelenségeit, a változatos színekben izzó naplementéket jelenítette meg, illetve az éjszakai tájak, helyszínek legváltozatosabb formában megvilágított képeit örökítette meg.

 

Vihar a nagy Hortobágyon, 1903

olaj, vászon, 58 x 116,5 cm
MNG, Budapest, ltsz.: 93.23 T

Vihar a nagy Hortobágyon

Csontváry életművében talán a hortobágyi kép keletkezéstörténete dokumentálható a legpontosabban. 1903 júniusában levelet írt Haranghy György fotóművésznek, akinek a Hortobágyról készített fotóit és mozgóképeit 1902 nyarán mutatták be a budapesti Uránia Magyar Tudományos Színházban. Haranghytól ilyen kérdésekre várt választ: „Mi a főmotívum a H. pusztán? az ég, a naplemente- vagy kelte? az égen a viharos felhőzet vagy a puszta föld? Mi adja meg a hangulatot? a távolban lévő állati foltok, vagy a közelben levők? bikák, lovak vagy száguldó csikósok? Van-e ott helyiség egy kb. 150-100 centiméter arányú vászon megfestésére? mely idő a legalkalmasabb egy hű kép megfestésére? Végül egy hónapi tartózkodás a pusztában lehetséges-e?” A fotóművész válaszát nem ismerjük, de az bizonyos, hogy Csontváry még 1903-ban megfestette hortobágyi képét, s egyes motívumok megjelenítésében Haranghy fotóit is alapul vette. A művész pazarul megfestett viharos tájképen jelenítette meg a magyar puszta emblematikus morívumait: a szürkemarhákat, a kilenclyukú hidat, a csikósokak, a gémeskutakat és egy komondort. Mindezeket lenyűgöző, végtelen távlatú tájba illesztette, olyan természeti környezetbe, ahol szinte egyidejűleg van nappal és alkonyat. A kép bal oldala világos, nappali színekben fürdik, középen a komoran feketéllő ég vihart sejtet, míg a jobb szélen már az alkony tüzes színeit látjuk. Igazi napút-festmény, hiszen a különböző napszakok eltérő fényviszonyai teljesen természetes módon ötvöződnek egybe a képen.

 

Zrínyi kirohanása, 1903

olaj, vászon, 82 x 131 cm
JPM, Pécs, ltsz.: 82.284

Zrínyi kirohanása

Ugyanabban a levélben, melyben a Hortobágy felől érdeklődik, Csontváry megemlíti, hogy június 20-a után elutazik Jajcéból, „valószínű Szigetvárra; s ha ott meglelém a mit kívánok találni, ott festek legalább egy hónapig; azután Hortobágyi pusztát tekintem festői motívnak”. Mit keresett Csontváry Szigetváron? Természetesen a hely szellemét, Zrínyi hőstettének az emlékét. Életművében ugyanis nem ritkák a történeti témájú kompozíciók. Megfestette Hunyadi Jánost a nándorfehérvári ostromnál, a török és magyar sereget, szénvázlatot készített a magyarok bejöveteléről és vannak első világháborús katonákat ábrázoló vázlatai is. 1915-ben pedig a csataképfestésről fejtette ki gondolatait. A hősiesség, az ellenfél legyőzése olyan egyetemes tartalommal telítődött Csontvárynál, ami túl is mutat a történeti képeken, hiszen ő maga is harcnak tekintette önmaga művészi pályafutását. A szigetvári kép igazi furcsasága naiv felfogásában rejlik. Zrínyi egy modern, klasszicista megyeháza előtt jelenik meg, s drámai „kirohanása” helyett kisvárosi csetepaténak látszó eseményt látunk. Nem biztos, hogy Csontváry ismerte Németh Béla Szigetvár története című, 1903-ban, Pécsett megjelent monográfiáját. De képe mégis olyan, mintha a helytörténész sorait illusztrálná: a vár, „hol egykor a csaták vad lármája hangzott, csendes gazdasági fészek. A szegletbástyákat tehénistállók, néma szérűk és bognárműhely foglalják el, az egykori kazamaták béresek lakásai, az egykori belső vár helyén török-minaret romjai s a hely hol hős Zrinyi halálával a halhatatlanságot szerezte, ma csendes konyhakert; az utolsó kirohanás helyéről 1795-ben még a földet is kihordták a Rácz-utczára.”

 

Kocsizás újholdnál Athénben, 1904

olaj, vászon, 96 x 71 cm
MNG, Budapest

Kocsizás újholdnál Athénben

Csontváry 1904-as athéni tartózkodása alatt három képet készített: egy utcarészletet nappali fényben, a Jupiter-templom romjait ábrázoló képet telihold fényénél és az éjszakai sétakocsikázást. Éjszakai tájképei – nemcsak az athéni képeknél, hanem más helyszíneken készült munkáin is – szépen egészítik ki az ugyanazon helyeken készült nappali képek sorát, de ugyanakkor más, önálló festői problémák felvetéseként is értelmezhetők. Csontváryt ugyanis nem az éjszaka misztikuma vagy romantikus tartalmú szimbolikája izgatja, hanem a lehető legváltozatosabb fényhatásoknak a megjelenítése. Hideg és meleg fények, természetes és mesterséges fények világítják meg a helyszíneket, s különösen érdekes, hogy valamennyi éjszakai képén kitüntetett szerepet kapnak az emberek. Mintha ezek a kocsikázó, mulatozó, sétálgató, munkálkodó emberek töltenék föl élettel a napfény nélküli világot, s mintha az ember igazi birodalma ez a sötét éjszaka lenne.

Athéni kocsikázókat ábrázoló festménye az életmű legbizarabb, legelbűvölőbb, szinte meseszerűen naiv kompozíciója. A kép varázsának egyik titka, hogy Csontváry bravúrosan ritmizálja a sötét-világos felületeket. A sötét ég-világos ég alatt az Akropolisz és a hegy sötét sziluettje, majd az utca házainak ismételten sötét-világos tömegei jelennek meg. A kép két világító középpontja a hold és nagy házfal, s ezeket keretezi az előtér sötét parkrészlete, illetve a kétoldalt égbeszökő ciprusok.

1910-ben Berlinbe tervezett kiállításának katalógusában Csontváry egészen pontosan adja meg a kép címét és témáját: Promenadenfahrt in Athen bei Neumond und elektrischem Licht. Vagyis újholdnál és villanyfénynél mutatja meg a kocsikázó embereket. A liláskékes holdfényes égbolt, valamint a villany világította utca mellett különös érdemes megfigyelni a házak ablakából kiszűrődő meleg fényeket és a bal oldali csoport mögött sejtelmes zöldes fényben fürdő növényzetet is.

 

A Jupiter-templom romjai Athénban, 1904

olaj, vászon, 67,5 x 137,5 cm
JPM, Pécs, ltsz.: 81.166

A Jupiter-templom romjai Athénban

Az athéni Jupiter-templom képét Csontváry – 1910-es Berlinbe tervezett kiállításának katalógusa szerint – „napnyugta után” örökítette meg. Ő maga rendkívül büszke volt erre a képére. 1908-as budapesti katalógusában így ír róla: „…évről-évre hol, mit s minő haladással festék, egészen az 1904. évben Athenban festett Jupiter-templomig; ez az első festmény, a melyen vásznat már nem lát a szemlélő.” Ez a szokatlan „bravúr”, vagyis a vászon teljes felületű befestése szépen értelmezi Csontváry különös művészi céljait: az ismert nagy motívumok és a napút-színek kutatása mellett képeinek sajátos kispolgári értelemben vett „tökéletesség” és befejezettség iránti igényét.

Herczeg Ferenc A gótikus ház című visszaemlékezésében szépen írja le Csontváryval való találkozását, éppen ennek a képnek kapcsán. Feleségével látogatták meg a festő kiállítását a régi Műegyetem Múzeum körúti épületében 1910 nyarán. Herczegnek feltűnt, hogy Athén fölött sokszor ilyen rózsaszínű a holdfény, hiszen ő maga is megtapasztalta ezt. S amikor ezt a feleségének is megemlítette, Csontváry ugrott elő egy deszkafal mögül: „Na ugye? Ugye? És ezt senki nem akarja nekem elhinni! – Csontváry Kosztka volt, aki szívéből örvendezett, hogy talált egy szavahihető tanút az ő rózsaszín holdvilága mellett.”

 

Villanyvilágított fák Jajcéban, 1903

olaj, vászon, 92 x 88 cm
MNG, Budapest, ltsz.: 92.21 T

Villanyvilágított fák Jajcéban

Csontváry életművében 1903–1904 körül sűrűsödtek azok a művek, amelyek egyre különlegesebb világítási effektusokat próbáltak megjeleníteni. Kairóban egy éjszakai, villanyfényes képet is készített, Jajcéban kettőt, Athénban egyet és ismert, hogy már Trauban (ma: Trogir, Horvátország) és Taorminában is foglalkozott éjszakai képtémákkal. Ez a jajcei utcarészlet talán azért olyan izgalmas kompozíció, mert egyszerre tűnik éjszakai és nappali tájnak. Az égbolton éppen csak felsejlenek az alkony vöröslő színei, az út mentén húzódó, kéken sötétlő hegy azonban már elzárja a természetes fényt az úton megjelenő emberek elől. Az előtérben villanylámpa ég s világítja meg a széles utat. Valójában a rendkívül változatos, a kékből a narancssárgába átmenő színű égbolt szinte még nappali fényében tündöklik. A dombtetőn sejtelmes lila színben állnak a házak, melyeknek ablakán meleg, vöröses fény ragyog át. Az éjszaki hatást tulajdonképpen a sötét állatként – amelynek szeme az útszéli lámpa világító gömbje – a tájra terülő hatalmas hegy tömege kelti.

Mint a Csontváry legtöbb festményén szereplő esetében, ezen a képen is nehezen azonosítható, hogy mit is csinálnak az emberek az utcán. A szamárháton egy nő ül, mögöttük egy férfi áll. Az út jobb oldalát szegélyező mellvédet elöl négy nő és egy gyerek, hátrébb egy négyalakos csoport (valószínűleg férfiak) foglalja el. A színes ruhákba öltözött figurák szinte világítanak a sötét háttér előtt. Csoportjuk színes és zaklatott kavalkádnak tűnik a természet nyugodt rendjéhez képest.

 

A jajcei villanymű éjjel, 1903

Olaj, vászon, 80,5 x 126 cm
MNG, Budapest, ltsz.: 93.20

A jajcei villanymű éjjel

A jajcei villanyművet ábrázoló kép Csontváry egyik legkönnyebben értelmezhető, legvilágosabb narratívájú festménye. Ezen a festményen valóban szinte nincs semmi titokzatos, szimbolikus és megfejthetetlen. A hegyek között, a folyó partján álló villanyművet látjuk, benne dolgozó emberekkel. Kissé arrébb pedig egy barlangocskát tűz körül tevékenykedő figurákkal. A képen nagyon sokféle és nagyon pontosan megfigyelt fényjelenséggel találkozunk: a villanymű hideg fénye, a barlangból kiszűrődő meleg, tüzes fények, a vízi fénytükröződések vagy a hegyek mögötti városból az égre vetülő reflexek mind nagyon érzékenyen megjelenített részletek. Minden egyértelműsége ellenére azonban a képen mégis van valami sejtelmes báj és egyszerűség. A kis barlang lehet egy kohó, ahol ércet olvasztanak. Izzó színei élesen különböznek a fehéresen, erős fényben tündöklő erőmű színeitől. Az erőmű, mint egy modern bazilika, mint a modern technika temploma áll a tájban, tetejére minden további nélkül odaképzelhetnénk  egy keresztet is. A barlangocska pedig mintha csak a bethlehemi istálló lenne, amelynek meleg fénye olyan hívogatóan barátságos. Ott ragyognak a csillagok is az égen, s szinte már csak az hiányzik, hogy a napkeleti bölcsek is megjelenjenek.

Csontvárynak valószínűleg nem állt szándékában a képet ilyen értelmű szimbólumokkal telíteni. De az is bizonyos, hogy a látott jelenséget, a sokféle minőségű és erejű fényt olyan kompozíción örökítette meg, amely akaratlanul is örököse, átértelmezője és letagadhatatlanul is rokona a klasszikus keresztény ikonográfiai hagyománynak.

 

A Keleti pályaudvar éjjel, 1902

olaj, vászon, 44 x 65 cm
HOM, Miskolc, ltsz.: P 77.65

A Keleti pályaudvar éjjel

Az éjszakai pályaudvart ábrázoló kép bizonyos szempontból még Csontváry „régi” stílusához tartozik. A nagyon közeli előtér, az onnan hátralendülő kompozíció, az erős rövidülések még az első taorminai képekre emlékeztetnek. Ezt a fajta dinamikus komponálást 1902 körül váltja föl a már a nagy kompozícióira jellemző széles, panorámaszerű látványszerkesztés. Mi sem mutatja jobban, hogy Csontvárynak milyen fontosak voltak ezek az esti, éjjeli, villanyvilágításban megörökített táj- és városképek, mint az, hogy ezeket a műveket mindegyik kiállításán bemutatta, sőt 1910-es, Berlinbe tervezett kiállításának katalógusában még részletesebb, a világítás technikájára, jellegére vonatkozó címekkel is kiegészítette őket. Ugyanakkor az is jellemző valamennyi éjszakai képére, hogy az ezüstös villanyfényben fürdő részletek mellett mindig felbukkannak – hacsak egy apró motívum erejéig is – az otthonosság érzetét keltő vöröses, meleg fények. Ezek a fények itt, a képen a jobb oldali főépület emeleti ablakaiban tűnnek föl.

A festmény legbravúrosabb része az előtéri út kidolgozása. Sárgás, zöldes, kékes, lendületesen ívelt fénysávok sávok jelzik az út ívét. Az épület melletti lámpák hideg, kékes fénye pedig szinte minden egyes négyzetcentiméteren más és más színhatásokat kelt életre.

Posted in: Képelemzések