Csontváry életpályájának legjellemzőbb, legmeghatározóbb ténykedése az utazás. De nem is akármilyen utazás! Hanem szenvedélyes, a tájakon, országokon átszáguldó, csaknem zaklatott rohanásnak tűnő utazás. Például az 1903-as év második fele: „Ugyanakkor nyáron a Hortobágyon egy csikós jelenetet festettem, s onnét Amsterdamba készültem: de a rajnai nagy vízesésnél maradtam. A nagy rajnai vízesés megfestése után Basel, Amsterdam, Haarlem, Hága, Rotterdam hosszabb tanulmányozásával Antwerpen, London, Brüssel, Paris, azután Madrid, Toledo, Sevilla, Granada, Cordova, Malaga s Gibraltár volt a végpont a tengerre.” Majd Egyiptomon át jutott el Jeruzsálembe, s végül Betlehembe. Ez a tempó egy mai utazótól is komoly erőfeszítést igényelne, a bő száz esztendővel ezelőtti technikai színvonalon pedig szinte képtelenség volt mindezt végigcsinálni. Csontvárynak semmi oka nem volt, hogy nem érintett, elképzelt úticélokkal dúsítsa föl önéletrajzát. Higgyük el, hogy ezeken a helyeken valóban megfordult. De miért? Csontváry többször is hangsúlyozta írásaiban, hogy mennyi minden érdekelte, s hogy mennyi mindennel foglalkozott. Volt benne egy sajátos elragadtatás a mennyiségi dimenziók iránt: ezeréves cédrusok, kolosszális képméretek, hegyek, vízesések stb. És mindezek mellé naivan extenzív tudásvágy: mindent látni, mindent tudni, ám valahogyan mégis az átfogó rendszerező képesség nélkül. Utazásaiban is ezt mohóságot érezzük: eljutni mindenhová. De mindeközben olyan volt ő utazásai közben, mint egy flippergolyó. Pattant ide-oda, szemvillanás alatt, s ahol viszont megállt, ott alaposan körülnézett. Valóban nehéz elhinni, hogy ő, aki beutazta szinte egész Európát, a nagy kulturális centrumokról semmi megjegyzést nem tett. Még egy ceruzaskiccet sem készített Londonról, Madridról, Münchenről. Traut (Trogirt, a mai Horvátországban) ellenben szinte minden irányból és minden napszakban megfestette.

Idős korában papírra vetett röpiratában, amelynek A lángész – ki lehet és ki nem lehet zseni címet adta, így fejti ki, hogy ki lehet zseni:  „…aki a nagyvilágismeret után vágyott, sokat utazott, aki a határvonalakat látva soha nem habozott, aki eredeti volt mindenütt és mindenben, független mindentől és mindenkivel szemben […], aki a láthatatlan intelemre indult a világismeretre, aki a láthatatlan tanácsára türelemmel várt az energiára, aki türelemmel tanulmányozta a nagyvilágot.”

Csontváry utazásainak ugyanakkor mégis volt centrális tartalma, ez pedig a „nagy motívum” keresése. A Magas-Tátra és a taorminai görög színház romjait ábrázoló képeit csaknem egy időben festette. A Tátra fiatal korától elbűvölte, s hosszú ideig dédelgette magában a nagy Tátra-kép tervét. Amikor pedig először járt Taorminában, egyből nekifogott, hogy a görög színház romjait megfesse. Egyik sem sikerült. Taorminából a Tátrába, a Tátrából Taorminába menekült, hogy nagy kompozícióit végre megvalósítsa: „De mert a taorminai görög színház az Etnával rendkívül nagy távlatot követelt, nagyobbat a tátrai vízesésnél, hosszabb tanulmányozás miatt évi lakást béreltem ki, de kisebb részletek megfestése után – a nagy motívumhoz hozzá nem nyúlhattam, nyáron visszakívánkoztam a Tátrába, a nagy-tarpataki völgynek újbóli tanulmányozására. De hiába tanulmányoztam – a nagy monumentális feladatra még gyenge voltam. Visszavágytam Taorminába, s amikor ott is arról győződtem meg, hogy egy két méter hosszúságú napkeltében készült festménnyel célt nem érek s ezzel a világ elébe nem léphetek; a vászon megsemmisítésével szembekerültem a pozitívummal, és kértem a további felvilágosítást: e szóvita közben az a meggyőződés kristályosodott ki az egészből, hogy világkörüli útra kell mennem, s amit még nem láttam, meg kell néznem…” A nehéz feladat megoldásának kulcsát pedig megint csak az utazásban, egyenesen egy világ körüli utazásban vélte megtalálni. Pontosan látható, hogy az 1901 és 1904 közötti évek nagy utazásai valójában a nagy feladatra való felkészülést szolgálták. Azt a célt, hogy a Nagy Tarpatak völgyét ábrázoló tátrai és a görög színház romjait megjelenítő taorminai képeit minél pontosabban és elevenebben tudja megfesteni. Nem kereste tehát a „nagy motívum”-ot, mert azt már nagyon korán megtalálta, hanem a nagy hegyek, vizek, vízesések megfestése során próbálta ki az egyre nagyobb dimenziójú látványok egyre nagyobb méretű képeken történő megörökítését. Csaknem érthetetlen, hogy miért festette meg Selmecbánya látképét. A városka minden Csontváry által lakott vagy érintett helyszíntől messze van. Egy szempontból azonban tökéletes helyszín: topográfiailag szinte pontosan modellezi a Nagy Tarpatak völgyét, sőt bizonyos értelemben Taorminát is. Tágas panoráma, kellően hangsúlyozott középrésszel és a hátteret lezáró hegycsúccsal. Csontváry utazásai a „nagy motívum” megfestésének szempontjából eredményesek voltak. 1904–1905 során sikerült végső, monumentális formába öntenie mindkét kedvelt, nagy motívumát: a Nagy Tarpatak völgyét a Magas-Tátrában és a taorminai görög színház romjait.